Számvetés 2019
Éppen 2019-et írunk és hosszú volt ez az év, de mégis nagyon is gyorsan eltelt. Azt hiszem nem is lassítottunk az élet útján, csak előre mentünk, hogy szépüljön és épüljön az otthonunk és legyenek szép dolgok mindenütt, alakuljon ki, amire vágytunk, vágyunk.
Azt vettem észre magamon, hogy nagyon sokszor ottmaradt a versenyláda a melléképületben, kicsit porosodott pár hetet, aztán sorra került ő is, magyarul mentem horgászni is. Igen van ilyen amikor annyi a tennivaló hogy nem látni a végét: hajópadló, álmennyezet, tapéta, lakkozás, csiszolás, fűnyírás, cefredarálás és még sorolhatnám, sosem érne véget.
No azért nem lett az a horgászat elfelejtve, csak csökkent a gyakorisága, de majd bepótolgatom én azt és azt hiszem jövőre többet kellene rakós botoznom, pont a kedvenc kapott a legkevesebb szerepet. Az is igaz, hogy a horgászat száma egyenes arányban van az írások számával, hisz mindig megírom mi is történik.
Persze más irányból is visszaütött ez a kevés peca, tán még így nem kaptam a fejemre egy támogatómtól, iszonyat haragudtak rám, tudtam és éreztem, de ez van… Beismerem ott kellett volna fognom a halakat horgászni és írni, de nem mentem eleget… Nincs mentségem, építjük az életünket és az bizony csak munkával és tettekkel lehetséges, máshogy nem… Remélem a jó viszony megmarad én azért ott voltam november vége felé is, és leszek is még…
Azért egy remek dolog csak segített nekem, amíg a horgászírások kicsit szüneteltek, én bizony megírtam az új könyvem és a mű kész! Nem horgászkönyv, hanem egy élet leírása kamaszkortól számítva, egy beteg srác élete aki egyszer végre meggyógyul, de attól még az marad az aki volt. Nem titkolnám annyira, saját magam keresztjének a cipeléséről szól a könyv, egyelőre csak a számítógépen elmentve, de csak lesz abból papírkönyv is 2020-ban…
Szokatlanul elfáradtam ennek az évnek a végére, nem ismerek magamra. Majd karácsony felé nem kell dolgozni menni, csinálok forralt bort, mézes pálinkát és finom illatú gyertyák fognak lobogni a piros tetős házban. A Kedvesemmel könyvet fogunk olvasni és megbeszéljük éppen Ken Follett írási stílusát, mostanában épp ő van „terítéken”, de hát nem kicsi a mi könyvtárunk az biztos... Finom forró pogácsát szeretnék majszolni, mohón a szájam megégetve és tejfölös halpaprikást kotyvasztani túrós csuszával. Ezek mind, mind jó dolgok és ehhez olyan emberek kellenek, akik gondolnak a másikra minden nap. Ajándékozás? Hmm, van olyan igen, de nem hiszem hogy azon múlik egy őszinte mosoly, köszönőviszonyban sincs az érzésekkel az ajándékozás…
A horgászatban szokott lenni versenyzés is, de én már nem akarok egy versenyre se menni nem az én világom. Azt viszont biztos, hogy sok jó versenyre emlékszem.. Hihetetlen sok élményem volt, sokat lehetne beszélni róla, mégis most mi jut leghamarabb eszembe idénről? Igen ez inkább nem is pont versenyről szól hanem egy órácskáról, egy maratoni megmérettetés közben..
Hangonyban voltunk, hosszú majd egynapos versenyen, este esett az eső áztunk fáztunk, már vártuk a végét az egésznek… A kocsiban aludtam valamennyit, Kedvesem a székben és felkeltünk, nem nagyon akarózott a versenyládára ülni, de Ildi igenis odaült és hosszúelőkés felszereléssel, még utoljára gilisztacsokorral csalizva elkezdte aprítani a halakat, nekem sem kellett több én is nekikezdtem. A kárászok a lehulló csalira kaptak rá bedobás után. Szép látvány volt hajnalban, férj-feleség egyszerre dob és egyszerre vág be, pont egyforma bottal pont egyforma halakat fog szinte ütemre. Így telt el a verseny vége, ez egy idei szép emlék az utolsó óráról, jó páros vagyunk tudom.
Lám még mikor kevés az időd, akkor is felállsz és megmutatod, itt vagy és kész mert tudod mit kell tenni és igenis képes vagy rá és ilyen az egész élet is…
Harangi Csaba