Egy viharos verseny Látóképen.. (Hajdúsági Feeder Bajnokság 2. forduló)
Ez is elérkezett, hogy Látóképen versenyzünk egymással, amit láthatóan mindenki várt, de az a fránya időjárás rendesen feladta azért leckét a horgászoknak. Viharos erejű szél érkezett, ráadásul előző nap esett is rendesen, ami fel szokta áztatni a partot. Azért dicséret a mostani látóképi üzemeltetőnek, hiszen tükörsima acél kemény földúttal rendelkeznek már (nem úgy mint régen), ezáltal eső után könnyen szárad, de azért erre a napra a bepakolás gyalog lett engedélyezve.
A sorsolás rendben és jó hangulatban ment, talán a B szektor volt a legerősebb ahol a legjobb versenyzők szerepeltek és természetesen nagyjából egymás mellé is húztak. Felkészülési idő volt elég, ami kellett is, hiszen gyalog bepakolni mondjuk egy C szektoros versenyzőnek nem könnyű, főleg ha többször fordul, mert egyszerűen egy fordulóval nem tud bepakolni. A gyönyörű kupák előkészítve, hogy a legjobbak megmérkőzzenek érte.
Dudaszóval kezdődött az etetés, majd 10-kor belendültek a botok és kezdetét vette a verseny. Elég sok helyen megtalálták a versenyzők a kagylópadot, ami „csak” annyit jelent hogy bevágás után a főzsinóron kívül semmi nem marad a feeder boton… Tehát nem előkevesztés, hanem minden bent marad ami nem kis bosszúság, főleg ha egymás után történik többször.
A hatalmas szél most mutatta csak meg mit tud, az öreg fűzfák hajoltak recsegtek a víz hullámzott a kapás nem látszott egyáltalán. Nyéki Viktor fogalmazta meg legszebben ezt az állapotot: „ Az első órában 36 halat fogtam és nem is volt kapásom..”
Az eredményességről annyit, hogy ha rájött valaki a megfelelő technikára akkor jól fogott, ha nem akkor szenvedett, de valljuk meg őszintén azért vannak versenyek hogy tanuljunk egymástól. Itt minden tapasztalatot fel lehet használni később, más és más versenyeken.
A verseny véget ért a mérlegelés lezajlott és a finom pörkölt elkészült. A versenyzők már kisimult arccal fogyasztották a jól megérdemelt ennivalót és kezdődhetett az eredményhirdetés:
A szektor:
- helyezett Váradi Kristóf
2.helyezett Hajdú Tamás
3.helyezett Nyéki Viktor
B szektor
- helyezett Káló Kornél
2.helyezett Némethy Zsolt
3.helyezett Sólyom László
C szektor
- helyezett Krausz Zoltán
2.helyezett Gajdos Gergő
3. helyezett Váradi Norbert
Mindenkinek gratulálok a szervezőnek pedig köszönjük a jó kis versenyt!
Harangi Csaba