Kovács Szabolcs: Látóképi fórum – egy sporthorgász szemszögéből
A Látóképi-tározóval, illetve annak kezelésével kapcsolatban mindig is megoszlottak a vélemények, főleg a telepítések és az útviszonyok kapcsán. Az itt rendszeresen horgászók körében már évek óta különböző teóriák, találgatások keringtek arról, hogy vajon mi lesz, ha lejár a Megyei Szövetség szerződése a vízkezelésre vonatkozóan. Az Erdőspusztai vizek kiszáradásával a kérdés még fontosabbá vált, hiszen valljuk be, Debrecen közvetlen közelében egyetlen normális, horgászatra alkalmas tó maradt: Látókép.
A találgatások egészen 2016 tavaszáig tartottak – ekkor került nyilvánosságra, hogy a hasznosítási jogot a Ponty Centrum Horgász Egyesület kapta. Ebben az évben túl sok változás véleményem szerint nem történt, leszámítva a beléptető rendszert és az ahhoz kapcsolódó portaszolgálat munkáját. A némiképp módosított szabályzat az egyes emberek részéről változó fogadtatásban részesült, sok dolgot magam is feleslegesnek tartok, ám pozitívumnak tekinthető, hogy számos “hal-tolvaj” banda kerüli a tavat azóta. Ami számomra – a tavat rendszeresen körbe sétáló pergető horgászként feltűnt – az a kevés horgász. Hozzáteszem, szinte csak hétköznap jártam ki, ám a korábbi évekhez képest körülbelül feleannyi horgásszal találkoztam, ha pedig nem engedték be őket kocsival, akkor a tizedével sem.
Érezhető volt nagyon sok horgász elégedetlensége, főleg a beígért több telepítés és az “Őszre meg lesz csinálva az út” kijelentéssel kapcsolatban. Ezzel szemben be kellett érni egy szeptemberi tárcsázással, amit egy hét alatt tönkretett a csapadék, de jó út helyett lett két lánc, meg árok, így megakadályozva a külső ív első kilométere után az autóval való továbbhaladást. Ennek okát nem részletezném, akik Látóképen horgásznak, mind tudják, miről van szó – erről minden bizonnyal tényleg nem az egyesület tehet, és a károkat látva a gazdaságot is meg tudom érteni.
A 2017-es szabályzat és az éves engedélyek árai sok embernél kiverték a biztosítékot – hozzá kell tennem: nálam is, így nem is volt kérdés, hogy a január 22-én megrendezésre kerülő, tájékoztatóval egybekötött fórumon részt kell vennem, és kulturált keretek közt, de hangot kell adni véleményemnek. A fórumon körülbelül nyolcvan horgász tette tiszteletét, bőven kihasználva a terem kapacitását. Az egyórás tájékoztató során többek közt szó esett az elmúlt szezon eseményeiről, a további tervekről, az elvitt halmennyiségekről, szabályokról, engedélyárakról, majd lehetőség nyílt a horgászok kérdéseinek megvitatására.
A tájékoztatóból számomra egyértelműen kiderült, hogy az aktuális vízkezelő nincs tisztában a víz adottságaival, és a halállománnyal kapcsolatban is téves információkkal rendelkeznek – egy-egy verseny eredményei alapján messzemenő következtetéseket vontak le, amiknek a valóságtartalma igen csekély. Mint azt sokan tudják, a legutóbbi harcsafogó versenyen igen jelentős darabszámot sikerült produkálni a versenyzőknek, ám az átlagsúly – mondjuk ki nyíltan – nevetséges. Az eredmények tekintetében elhangzott egy kijelentés, mi szerint a tározó harcsáinak átlagsúlya 60-70 dekagramm, hiszen ez volt az átlag a versenyen. A tavat jól ismerő, rablóhalas horgászként ki merem jelenteni, hogy ezt a súlyt nyugodtan megszorozhatjuk öttel, de akár tízzel is, és az az átlagsúly már közelít a valósághoz. A harcsafogó versenyen a csapatok alsó limit híján nincsenek rákényszerítve a normális méretű, egyébként nehezen megfogható harcsák horgászatára, és mivel versenyről van szó, “gazdaságosabb” egy-egy kisharcsa-csapatot “megvámolni” a jó eredmény érdekében. Ezzel egyetlen versenyzőt sem szerettem volna megsérteni, de ez így van. Ha minden harcsa számít, miért is várna bárki a “big one-ra”, mikor versenyről van szó, és könnyebb tíz kisharcsát fogni, mint egy nagyot…
A legutóbbi pergető verseny “szülte” azt a kijelentést, miszerint a tározó süllőinek zöme 15-20 centis. Én egy kezemen meg tudnám számolni, hány darab 35 centi alatti süllőt fogtam Látóképen, pedig nem kevés süllőt fogtam. Egy értelmes méretű élőhallal vagy műcsalival horgászó ember kétlem, hogy kiló alatti átlaggal fogna süllőt Látóképen – már ha fog.
Ami még “sokkolóan” hatott, az már nem ragadozó halas téma: “A fogások alapján körülbelül annyi ponty van a vízben, amennyit bele telepítünk, hiszen szinte csak a telepítés után fognak pontyot.” Na ez volt az a mondat, ahol Marci barátommal felnevettünk… a tározó pontyállományát rendesen lerabolták, de még így is igen jelentős, amit nem csak az ívási időszakban megfigyelt több tonna ponty (nagyon sok 6-8 kilós, illetve alkalmanként egy-két 25 kilogramm feletti halat is látok ebben az időszakban) bizonyít, hanem a kagylók által teljesen “benőtt” területeken készített vízalatti kamerás felvételeink is. A felvételeket visszanézve még mi is meglepődtünk – egyes területeken szinte hemzsegnek a pontyok. És hogy miért nem fognak ezekből, illetve miért csak nagyon keveset? A tározó olyan mennyiségű, és olyan minőségű természetes táplálékbázissal rendelkezik, hogy nincs rászorulva a hal arra, hogy megegye a csalit. Nagyon nehéz olyan csalit felkínálni, ami képes felvenni a versenyt a halak számára nagy mennyiségben elérhető vándorkagylóval és cifrarákkal – amire egyébként rövid időn belül átszoknak a vízben maradt telepített pontyok is, amiket ezután már jóval nehezebb horogra csalni.Kérdések tekintetében János kollégám kezdte a sort, aki finomszerelékes versenyhorgászként egy a versenyzők számára kedvező engedélyt hiányolt. Erre az a válasz jött, hogy van sport engedély… Igen, van, 48.000ft-ért, két botra, és tartalmaz 60 kg halat. Most őszintén, nem hangzik baromi hülyén, hogy a toronymagasan legdrágább engedély kapta a “sport” nevet?!
Miután János ész érvekkel alátámasztva kifejtette, hogy Ő egy egybotos, halat nem tartalmazó, ténylegesen sportjegyre gondolt, ennél jelentősen kedvezőbb árral, én is hasonló véleménnyel szólaltam fel, pergetőhorgászként. 5 éve igen aktívan pergetek a tavon (évi 40-60 alkalom), ez idő alatt egyetlen egy, csúnyán akadt süllőt vittem haza. Egy bottal horgászom, vigyázok a halra, és alkalmanként mindössze néhány órát horgászom, amit igyekszem a “helyhez kötött” horgászok zavarása nélkül csinálni. Vegyem meg a 48 ezres jegyet?! Erre azt a választ kaptam, hogy a pergetés nagy helyigényű, és, hogy a vízkezelőnek nem látható mértékű kára származik a pergetve kifogott halak jelentős pusztulásából. Nagy helyigény? Egyszerre csak egy helyen tudok horgászni. Ha meg veszem a fáradtságot, és kilométereket sétálok néhány dobásért, az legyen az én “bajom”.
A halpusztulásról meg annyit, hogy több százszor körbesétáltam a tavat az utóbbi években, és összesen egy darab elpusztult pisztrángsügérrel találkoztam (az itt pergetők zsákmányának jelentős része ez az egyébként nagyon szívós faj). Ezzel szemben van olyan egyed, amit egy jellegzetes sérüléséről felismerek, és egy hónap alatt háromszor fogtam ki, nagyjából ugyan azon a helyen, jóval az ívási időszak után. Néhány nagy ikrás sügérnek már nevet is adtam, ők 1-1 jellegzetességükről egyértelműen felismerhetők. Ezeket ívás során többször is megfigyeltem, és többször a horgomra is akadtak a későbbiekben.
Ami meg a “kényes” süllőt illeti, az esetek 99%-ban épp csak szájszélben akad meg a horog, ami után a halnak semmilyen maradandó károsodása nem lesz. Többször visszafogott süllőhöz is volt már szerencsém – bár nem Látóképen – és ezzel nem vagyok egyedül.
A továbbiakban több elégedetlen horgász is felszólalt, például a dévérkeszeg alsó, a harcsa felső méretkorlátozásával kapcsolatban, de “természetesen” a legnagyobb mizéria most is az út körül alakult ki. Ezt inkább nem részletezném, csak a lényeget emelem ki: aszfalt utat sosem ígértek, ez tényleg így van, és minden bizonnyal nem is lesz. De mint megtudtuk, a közeljövőben még zúzott köves útra sem számíthatnak az itt horgászók. Ha viszont lesz lehetőség ennek kialakítására, a Versenypálya és a Hortobágyi külső ív kerül majd célkeresztbe.
Az őrök viselkedésével kapcsolatban is érkeztek panaszok – bár megmondom őszintén, én kint sosem tapasztaltam semmilyen negatívumot velük kapcsolatban. Hogy ez azért van-e, mert soha nem is szerettem volna kocsival bemenni, illetve soha nem hoztam el halat, azt mindenki döntse el maga.
Úgy érzem, lassan be kellene fejeznem a mondandómat, hiszen feleennyit sem szerettem volna írni – most mégis tudnék tízszer ennyit is.
Végezetül saját, személyes álláspontomat szeretném megosztani az olvasókkal. Látókép a kedvenc horgászhelyem, életem legszebb élményei mind ide kapcsolódnak, de ebben az évben nem vagyok hajlandó engedélyt váltani ide. Egyesekben biztos megfogalmazódott a kérdés, hogy ha évente akár 60 alkalommal is kimentem Látóképre, most miért nem váltok engedélyt – napra elosztva nem is kerülne olyan sok pénzbe. Nem, tényleg nem. Ha ugyan úgy pergethetnék márciusban pisztrángsügérre, áprilisban csukára, májusi éjszakákon pedig süllőre, mint eddig, minden bizonnyal kifizetném legalább a 28.000ft-ot az “általános jegyért”, halat pedig most sem vinnék haza egész évben. Viszont az új szabályozással a pergető szezon felét elvették, illetve az éjszakai horgászati lehetőségek is csökkentek 6 héttel (vagyis két hét plusz jött a végére, szóval “csak” néggyel.) Minden év tapasztalata (nem csak részemről), hogy 7 hónap az az időszak, amikor partról pergetve még halat is lehet fogni Látóképen. Ebből most 3 hónapot elvettek, 4 hónapra pedig nem fogok semmilyen éves engedélyt megvenni, hiszen ennyi pénzért máshol az év 365 napján éjjel-nappal pergethetek.
A vízi élővilághoz értő, halakkal tudományos szinten is foglalkozó emberként azt gondolom, a tavat kezelő egyesületet nem ehhez kapcsolódó szakemberek, hanem “politikusok” irányítják – legalább is nekem ez jött le a közel háromórás fórum során. Mindig, mindenre volt azonnal válasz, még ha annak tartalma messze is áll a valóságtól. Hogy tényleg meggyőződésük, hogy jól csinálják a dolgokat, és így ki lehet építeni egy fenntartható és egyben jövedelmező horgásztatást, vagy valami nagy simli van a dologban, azt néhány éven belül megtudjuk.
Írta és illusztrálta: Kovács Szabolcs
(Forrás: www.kapitalis.eu)