Kicsi tó a kertek alatt…

Szép lassan el fog múlni az ősz, már csak egy hónap van hátra belőle és a szél sárga leveleket sodor tova. Menni kellene újfent valahova pihenni, direkt ezt írom és nem a horgászatot, mert nekünk Ildivel ezt jelenti a peca. Messze se akarunk menni, felhajtást nyüzsgést nem szeretjük akkor talán valahol itt a szomszédban van egy kis aranyos tavacska pár éve jártam ott, talán működik még. Egy telefonból hamar megtudom, hogy igen, akkor hát indulás.

 

Megvan a poén a mai reggelen, mivel pontosan nem tudom meghatározni hol is lehet a tavacska beütöm az okos telefonba a címet, majd kiírja 950 méter múlva megérkezünk… Szóval ide kiköltöztünk a város szélére és egy horgásztó mellett lakunk május óta? Nevetünk, mert máris jól kezdődik a nap, sőt amikor 3 perc múlva meg is érkezünk az sem semmi, tényleg itt van a szomszédban egy tavacska, csinos kis víz már biztosan emlékszem rá, tényleg itt voltam egyszer.

Elfoglalunk egy helyet, néhány method felszerelés berepül, bár én egy hosszú előkés feeder cuccot még szintén bedobok, nem tehetek róla ez a kedvenc szerelésem. A csokis etetőanyag hamar hat a kis keszegek jelentkeznek, valószínű unatkozni nem fogunk.

Ildi methodos felszerelése elhajlik, majd megállíthatatlanul kezd forogni az orsó dobja nincs megállás… Próbálom nyugtatni a Feleségem és megvizsgálom a fék beállítását egy húzással, de bizony nincs az annyira lazára hagyva, a hal a nagy! Zsinór van elég a bot egy Serie Walter Szupernova Light 3,3-as, a horog Preston C 1 szakáll nélküli 16-os méretben, az előke szintén Preston én kötöttem mindent, remélem nem hibáztam és ezerszer eljátszom fejben hogyan is kötöttem, nem bocsátanám meg magamnak…

Az idő az csak telik, a hal irányít mi eddig nem kaptunk szerepet a fárasztásban, bár közelebb jött már és itt köröz, de nem lehet megemelni. A hosszú 4,4-es száknyél is itt van velünk szerencsére, arra gondoltam idő előtt meg kéne szákolni, mert az a kicsi horgocska kipattanhat a hal szájából. Megvárjuk míg először kap levegőt és amikor a hatalmas fejével visszafordul a víz felé, benyúlok több mint 4 méterre és hagyom a szákfejben fojtassa az útját. Sikerült!!!! Itt van Ildi idei legjobb hala! Örülünk, így október utolsó napjaiban hatalmas pontyot fogni és megmutatni finom szerelékkel nincsenek határok ez már igazi sporthorgászat. Gratulálok, Szívem ez szép volt…

Nem igazán tudunk horgászni ekkora hal után, inkább rendben tesszük a felszerelést, hiszen le kell vágni 10 métert a zsinórból, megnyúlt, bepödrődött, ami rosszat csak el lehet képzelni egy küzdelmes fárasztás után… Ildi kedvenc botja újra csatsorban, folytatódjék a peca és most kárászok keszegek jönnek, élvezzük az őszi horgászatot a feederezés jegyében. Némelyik kárász és keszeg is meglepő méretű, csak ámulunk mozgalmas a horgászat sok kapással tarkítva.

Most a hosszú előkés felszerelésemen határozottabb a kapás, majd elnehezül a bot a kezembe, ponty a horgon persze közel sem akkora mint Ildi nagyhala, de én így is örülök neki mégiscsak jött egy potyesz az etetésre.

Persze a táj sokszor színesedik itt, hol vadkacsák eszegetnek a parton hol kiskutyák tartanak őrjáratot, biztos ami biztos alapon nehogy valami betolakodó idejöjjön.

Mire a nap lebukni készül besötétedik, kicsit szokatlan hisz épp ma volt az óraátállítás, így hamarnak érezzük a hazamenetelt, de legközelebb is jövünk és folytatjuk.  

Harangi Csaba

A régi blog ...